Beküldte admin ide>> Túra | 2 hozzászólás
Egy vasárnap a Tőzeg-tavon
Egy kényelmes pecázásnak indult, és ez lett a vége…Fáj minden porcikám, egyéni rekordokat döntöttünk meg, megérte.
Haverom születésnapja volt és gondolkodtam, hogy mi lenne a legmegfelelöbb ajándék számára, kis gondolkodás után arra a következtetésre jutottam, hogy kap egy Tőzeg-tavi kupont.Így lett, és most vasárnap fel is használta.
Általában négyen szoktunk menni pecázni egy kombival, ahol mellettünk kényelmesen elfér az összes felszerelés, most nem így lett…egy Yugo(hasonlóval mint a képen)-val mentünk hárman 2 teljes felszerelés mellett…

Odaértünk, erre a halőr kérdően nézett ránk egy darabig, majd megkérdezte, hogy –Ti pecázni jöttetek, mert nem akarom elhinni, hogy minden befért az autóba! Válaszunk csak annyi volt, hogy „Igen, csak egy pontymatracra lenne szükségünk, azt már nem tudtuk bepakolni” .
Ezután elfoglaltuk a helyünket(11es móló), majd a kipakolást követően az előkék is…
Miközben az etetőanyagot kevertem, haveromnak volt is egy kapása, de sajnos nem sikerült megszákolni,a hal egy halas pelletre jött, de ez ugye még semmit nem jelent.Majd miután a második halat sikeresen kivettük, szintén halas pelletre, eljött az ideje, hogy ezt a csalit erőltessük…és nem bántuk meg.
Mivel a pontyok nem igazán ettek, ezért megróbáltunk az amúrokra koncentrálni, a hely 2 szélét, a parttól kb. 20-30m-re megszórtuk kukoricával és vártunk, bejött.Egy szolíd mennyiséget tudhatunk magunkénak – megjegyzem egy napos horgászat, viszont, minőségileg szép eredményeket értünk el.
Mérlegünk nem volt, ezért csak saccolni tudtunk…egy kb. 5kg-os ponttyal a haverom megdöntötte saját rekordját, ezután még zsinórban háromszor, egy 6-7kg-os ponttyal, majd egy 10 és egy kb. 15ös amúrral, nekem is sikerült egyet(15.15ös nyurga) történelemmé tenni egy kb 18kg-os amúrral.
„Ma, életem legnagyobb halát akarom kifogni!” kezdte ezzel a mondattal Csongor, és sikerült, négyszer ezen a napon. Treszetiste ismét bizonyított!
Görbüljön!
KoMa Carp Fishing Team





















Hehe Hat ez bisztos jo nap lehettett Ekorra nagy Dog halakkal!!! Remelem epsegben damil maradt!!??!!??!!??!!??Hehhe
Jó nap volt.
Úgy pecáztunk, hogy a zsinór egészben maradjon!